A Dózsa György-féle parasztfelkelés 1514-ben kitört, Magyarország középkori történelmének legnagyobb és legvéresebb parasztlázadása volt. Bár kezdetben keresztes hadjáratként indult a török ellen, gyorsan társadalmi forradalommal robbant ki, amely a jobbágyok elnyomása ellen irányult. A felkelés néhány hónap alatt az egész országot lángba borította, és csak a nemesi seregek egyesült erőivel sikerült leverni. Vezetője, Dózsa György székely kisnemes a magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakjává vált.
A felkelés történelmi háttere
A 15. század végére – 16. század elejére a magyar jobbágyság helyzete jelentősen romlott. Az 1492-től a nemesi megyék sorra hozták meg a „kilenced” törvényét, vagyis a termés kilenced részének kötelező beszolgáltatását. Az 1514 előtti években az ún. „második jobbágyosodás” zajlott: a földesurak egyre több robotot, adót és sarcot vetettek ki. Eközben a királyi hatalom gyenge volt, II. Ulászló („Dobzse László”) uralkodása alatt az ország gyakorlatilag a főurak kezében volt. A török veszély folyamatosan nőtt, de a nemesség nem akart hadjáratot indítani.
A keresztes hadjárat meghirdetése – Bakócz Tamás bullája
1513-ban X. Leó pápa Bakócz Tamást, esztergomi érseket bízta meg egy új keresztes hadjárat szervezésével a török ellen. 1514. április 9-én Bakócz kiadta híres bulláját, amelyben teljes búcsút ígért mindenkinek, aki fegyvert fog az oszmánok ellen. Május 24-én a gyülekezés napja lett. A bulla különösen a szegényebb rétegeket szólította meg: jobbágyok, zsellérek, városi szegények tömegesen kapták fel a keresztet. A nemesség eleinte támogatta a toborzást, mert olcsó hadsereget remélt, ám hamar rádöbbent, hogy a parasztok nem a török, hanem saját elnyomóik ellen fordulhatnak.
Dózsa György szerepe és a sereg megszervezése
A felkelés vezetőjévé egy székely kisnemes, Dózsa György (Gheorghe Doja) került, aki korábban a nándorfehérvári vár védelmében szerzett hírnevet. Dózsa tehetséges hadvezér volt, karizmatikus személyiség, aki gyorsan megszervezte a keresztes sereget. A központi tábor Pest-Csepel-szigetén alakult ki, ahol több tízezer paraszt gyült össze. A seregben jobbágyok mellett városi szegények, elszegényedett nemesek, papok és szerzetesek is voltak. Dózsa 1514. május 24-én hivatalosan is átvette a parancsnokságot.
A felkelés kirobbanása és gyors terjedése
A fordulópont az volt, amikor a nemesség megpróbálta feloszlatni a már összegyűlt kereszteseket. Bakócz június elején visszavonta a bullát, de már késő volt. Dózsa és katonái nem oszlottak fel, hanem fegyverrel válaszoltak. Június közepére a lázadás az egész Dunántúlra, Alföldre és Erdélyre kiterjedt. A parasztok kastélyokat, apátságokat támadtak meg, földesurakat végeztek ki. A felkelők jelmondata: „Meghalt a király, éljen a császár!” – utalva arra, hogy Dózsa magát császárrá kiáltotta ki.
A felkelés legfontosabb hadieseményei
– Június–július: Dózsa serege elfoglalta a Dél-Alföldet, Csanád, Temesvár környékét.
– Július 9.: A felkelők bevették Aradot és Lippa várát.
– Július 15.: Dózsa döntő vereséget szenvedett Temesvárnál Szapolyai János erdélyi vajda seregétől. Dózsa fogságba esett.
– Eközben a Dunántúlon és Észak-Magyarországon is folytatódtak a harcok, de a nemesi seregek (Szapolyai János, Báthory István, Csáky Miklós, Perényi Imre) egyesült erővel verték le a lázadókat.
Dózsa György kivégzése – a vörösen izzó trón
1514. július 20-án Temesváron tartották a felkelés vezetőjének kivégzését. Dózsát megkoronázták izzó vassal készült koronával, testét vörösen izzó trónra ültették, és társai – akiket éheztettek – kénytelenek voltak húsából enni, hogy életben maradáshoz. Ez a középkor egyik legkegyetlenebb kivégzése, amely a nemesi bosszú szimbólumává vált. Dózsa bátyját, Gergelyt is kivégezték.
A felkelés leverése és a megtorlás
Augusztus–szeptemberre a nemesi seregek minden nagyobb gócot felszámoltak. A megtorlás példátlan volt: több tízezer parasztot végeztek ki, egész falvakat égettek fel. A nemesség kihasználta a helyzetet, hogy véglegesen rögzítse a jobbágyság alávetettségét.
A Werbőczy Tripartitum és az örökös jobbágyság
A felkelés közvetlen következménye az 1514. októberi országgyűlés, amelyen Werbőczy István kidolgozta a Tripartitumot (1517-ben nyomtatásban is megjelent). A törvénykönyv kimondta az örökös jobbágyságot: a parasztok nem költözhettek el földesuruktól, heti egy nap robotot kellett teljesíteniük, és a kilenced mellett számos új sarcot vezettek be. Ez a törvény közel 300 évre meghatározta a magyar jobbágyság sorsát, és hozzájárult a magyar társadalom merev rétegződéséhez.
A felkelés társadalmi és politikai következményei
– A magyar nemesség egységesült a jobbágyok elleni harcban, ami megerősítette politikai hatalmukat.
– A királyi hatalom tovább gyengült.
– A jobbágyok helyzete véglegesen rögzült, ami később hozzájárult a török hódításhoz (a védtelen falvak nem tudtak ellenállni).
– A felkelés megmutatta, hogy a keresztes eszme már nem működött társadalmi feszültségek levezetésére.
Dózsa György emlékezete a magyar történelemben
Dózsa György megítélése az évszázadok során változott. A 19. században, a reformkorban és 1848-ban szabadsághősként tisztelték. Petőfi Sándor „Dózsa-ünnep” című verse is ezt tükrözi. A szocialista időszakban a „parasztforradalom” vezetőjévé emelték. Ma inkább tragikus hősként, a társadalmi igazságosságért harcoló, de vereséget szenvedő alakjaként emlékezünk rá.
Miért fontos ma is a Dózsa-felkelés?
A Dózsa György-féle parasztfelkelés nem csupán egy középkori lázadás volt, hanem az első olyan magyarországi esemény, amelyben a társadalmi egyenlőtlenségek fegyveres felrobbanáshoz vezettek. Bár kudarcot vallott, hosszú távon rávilágított a magyar társadalom legsúlyosabb problémáira, és hozzájárult a 16. századi magyar államiság összeomlásához. A felkelés ma is intő jel: a kizsákmányolás és az igazságtalanság előbb-utóbb lázadáshoz vezet.